Hírek

Jelentős adóügyi könnyítésekről döntött a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs

A családok és a vállalkozások érdekében jelentős adóügyi könnyítésekről döntött Gazdaságvédelmi Operatív Törzs – jelentette be a testület hétfői ülését követően a pénzügyminiszter.

Varga Mihály a közösségi oldalára feltöltött videóban elmondta, hogy a testület döntése alapján januártól a 11 százalékosra mérséklődő kisvállalati adó (kiva) bevételi értékhatára a kétszeresére, azaz 3 milliárd forintra emelkedik. Az egyszerűsített adónemet így jóval többen választhatják.

Az adminisztrációs terheket csökkenti, hogy 2021 második félévétől az adóhivatal minden cég számára elkészíti az áfabevallás tervezetét, így csaknem félmillió társaság mentesül a kötelezettség alól – tette hozzá. A vállalkozások mellett a családokat is segíti jövőre, hogy több mint másfél millió államigazgatási ügy intézése ingyenessé válik. Az intézkedés csaknem 5 milliárd forintot hagy az érintetteknél. A Gazdaságvédelmi Operatív Törzs emellett javasolja, hogy a magánszemélyeknek a cégek által biztosított járványügyi szűrővizsgálat mint juttatás adómentes legyen. A változás tesztenként több mint 7 ezer forint adó megtakarítását eredményezi a foglalkoztatónak  – közölte a tárcavezető.

Varga Mihály végezetül bejelentette, hogy beruházások ösztönzése érdekében döntöttek a fejlesztési tartalék 10 milliárd forintos felső értékhatárának eltörléséről is. A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy az intézkedések összhangban állnak a kormány eddigi adópolitikájával, de a rendkívüli helyzet miatt gyorsítani kell az adók csökkentését, ügyintézésük egyszerűsítését, és a befektetések ösztönzését.

(MTI)


Ha tetszett, oszd meg másokkal is!


Ha kérdése van, írjon üzenetet!

Tapasztalt munkatársaink 24 órán belül e-mailben válaszolnak a megkeresésekre. Személyes konzultációt is kérhet!

Kapcsolat

Rólunk

2007 óta segítjük a magyar vállalkozókat tanácsadással, kapcsolati tőkével és információval.

Szolgáltatásunk közé tartozik minden olyan pénzügyi és gazdasági tanácsadási tevékenység, ami egy sikeres projekthez, fejlesztéshez, beruházáshoz kell. Már több, mint 10 milliárd forint értékben szereztünk támogatást különböző projektekhez.