Hírek

Tájékoztatást kapnak a leendő kivások, hogy mennyit spórolhatnak

A napokban mintegy 57 ezer cég kap tájékoztatást arról, hogy a kisvállalati adó (kiva) választásával mennyit spórolhat közterhein. Az érintetteknek érdemes megfontolni a kivára-váltást, mert összességében 24 milliárd forintnyi adót takaríthatnak meg jövőre

A napokban elektronikusan mintegy 57 ezer cég kap személyes tájékoztatást az adóhivataltól arról, hogy jövőre megéri a kivát választania, ezek a vállalkozások ugyanis becsült számítások alapján legalább tíz százaléknyi közterhet spórolhatnak – mondta az államtitkár.

A Pénzügyminisztérium szakértői által megállapított számítási módszer alapjául a korábbi évek beszámolói, bevallásai szolgálnak. A próbaszámításokat a 2020-as évre várható eredmények alapján azonban minden cégnek érdemes elvégeznie. A döntésben a tárca kiva kalkulátora segít – jelentette ki Izer Norbert.

Szinte biztosan a kiva a legjobb választás ott, ahol a cégvezető már most látja, hogy jövőre a bértömeg nagyobb lesz a nyereségénél, vagy a cég növekedésre fordítja vissza a nyereségét – tette hozzá.

A kiva a leggyorsabban növekvő adófajta. Míg tavaly decemberben 29 ezer kivást tartott nyilván az adóhivatal, idén október végén már 41 ezret. Jövőre pedig még vonzóbb lesz a kiva, hiszen egy százalékponttal, 13-ról 12 százalékra csökken az adómértéke. Az adócsökkentéssel a jelenleg több mint 41 ezer magyar cég összességében 5 milliárd forinttal kevesebb adót fizet jövőre – hangsúlyozta az államtitkár.

A gyengülő európai gazdaságban a magyar gazdaság védelmének újabb fontos eleme a kiva kulcsának a csökkentése – szögezte le.

A kormány adócsökkentésre épülő politikája kifizetődő. A folyamatosan bővülő beruházások mellett a kiva taglétszámának 43 százalékos növekedése is ezt igazolja – jegyezte meg Izer Norbert.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a kivát azok a legfeljebb 50 főt alkalmazó vállalkozások választhatják, melyek előző évi bevétele, illetve a mérlegfőösszege nem haladja meg az egymilliárd forintot. A kisvállalati adó alapja a személyi jellegű kifizetések és a jóváhagyott osztalék összege, amelyet csökkent a nettó tőkebevonás is. Az adó mértéke 2020. január 1-jétől az adóalap 12 százaléka, amelynek teljesítésével a cég mentesül a társasági adó, a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól.

Kormany.hu


Ha tetszett, oszd meg másokkal is!


Ha kérdése van, írjon üzenetet!

Tapasztalt munkatársaink 24 órán belül e-mailben válaszolnak a megkeresésekre. Személyes konzultációt is kérhet!

Kapcsolat

Rólunk

2007 óta segítjük a magyar vállalkozókat tanácsadással, kapcsolati tőkével és információval.

Szolgáltatásunk közé tartozik minden olyan pénzügyi és gazdasági tanácsadási tevékenység, ami egy sikeres projekthez, fejlesztéshez, beruházáshoz kell. Már több, mint 10 milliárd forint értékben szereztünk támogatást különböző projektekhez.