Hírek

Vizsgálják majd a kata gyakorlatát

Vizsgálni fogja a szaktárca a kisadózó vállalkozások tételes adózásának (kata) gyakorlatát a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) javaslataival együtt, mivel egyetértenek abban, hogy sem a versenyképesség rontása, sem a visszaélések elősegítése nem volt célja ezen adónem elindításának – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MKIK elnökségi ülését követően csütörtökön az MTI-nek.

   A kamarának olyan javaslatai vannak, amelyekkel módosítani kívánják a kata adózást és versenyképességet rontó elemeit, továbbá amelyek megakadályoznák az adónem visszaélésszerű alkalmazását a foglalkoztatás terén – tette hozzá.
    Varga Mihály kiemelte, hogy az együttműködés teszi erősebbé és versenyképesebbé a magyar gazdaságot, így a kormányzat a kamarával a korábban megkezdett közös munkákat mindenképpen folytatni szeretné.
    Elmondta, hogy az elnökségi ülés egyrészt a gazdaság általános helyzetét érintette, áttekintették a gazdasági növekedés mértékét, a növekedési kilátásokat, a munkaerőpiac helyzetét. Ezt követően azokról a témákról is beszéltek, amelyek az elmúlt évek közös együttműködésében alakultak ki. Erre példaként említette, hogy a kamarával 2011 óta működnek együtt a duális képzés kiterjesztésében, annak erősítésében – hozzátéve, hogy ezen a területen a szakképzés 4.0 program elfogadásával újabb lépést tesznek előre. Kiemelte még a Széchenyi Kártya programot, amely a vállalkozások számára biztosít azonnali és gyors finanszírozási lehetőséget. A kormány támogatja e program lehetőségeinek a megtartását.
    Az ülés témái között szerepeltek a vállalkozások működését érintő ügyek is, többek között a kistelepülési bolthálózat megerősítése, a helyi adók felhasználása is. Mindezek mellett szóba került az uniós támogatások felhasználása, különböző felzárkóztatási programok kérdése – sorolta a miniszter.

MTI


Ha tetszett, oszd meg másokkal is!


Ha kérdése van, írjon üzenetet!

Tapasztalt munkatársaink 24 órán belül e-mailben válaszolnak a megkeresésekre. Személyes konzultációt is kérhet!

Kapcsolat

Rólunk

2007 óta segítjük a magyar vállalkozókat tanácsadással, kapcsolati tőkével és információval.

Szolgáltatásunk közé tartozik minden olyan pénzügyi és gazdasági tanácsadási tevékenység, ami egy sikeres projekthez, fejlesztéshez, beruházáshoz kell. Már több, mint 10 milliárd forint értékben szereztünk támogatást különböző projektekhez.