Hírek

Ön negyvenes, budapesti férfi és szürke autót vezet?

A Generali összesített adatai szerint az elmúlt két évben a szürke gépjárművel járó, fővárosi, 40-es férfiak kerültek a legtöbbször bajba.

A Generali Biztosító 2019. január 1-je óta több tízezer autós káresetet regisztrált, összesen körülbelül 8 milliárdos értékben. A nemrég elkészült statisztikai adatokból azonban számos, a sztereotípiákkal leszámoló érdekességet is találhatunk, melyek túlmutatnak a milliárdos kifizetéseken. Az talán nem jelent nagy meglepetést, hogy a Generali ügyfelei a legtöbb balesetet a fővárosban (6200 eset) és Pest megyében (3800 eset) szenvedték el, de az elgondolkodtató, hogy ezek után az ország nyugati és keleti vége a legveszélyesebb helyszín közlekedési szempontból. Győr-Moson-Sopron megyéből több mint 1600, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből közel 1400 kárbejelentés érkezett a Generali ügyfeleitől.

Nem a fiatalok jelentik a legnagyobb veszélyt

Azt gondolhatnánk, hogy jellemzően a fiatal sofőrök okoznak több balesetet, hiszen kisebb rutinnal rendelkeznek és gyakran kevésbé megfontoltan vezetnek. Ezzel szemben a Generali ügyfelei körében az összes káreset csupán 15 százaléka írható a fiatalok számlájára. Negyven éves kortól azonban megfordul a trend és egészen a nyugdíjig az okozott károk száma ugrásszerűen megnő, az összes baleset 60 százaléka ebben az életszakaszban történik. Minden harmadik káreset a 40-esekkel (40-49 év) történik, a legtöbb baleset okozója vagy elszenvedője négy x-es férfi (17 százalék). Igaz, ez a korosztály rendelkezik a legnagyobb arányban casco és kgfb szerződéssel a biztosítónál.

Szürke autós férfiak: kerüljük őket az utakon?

Rátérve a pórul járt járművekre, a következőket láthatjuk: a gépjármű színeket tekintve a szürke járművek voltak a legnagyobb veszélyben az elmúlt két évben: több mint 7500 baleset köthető ehhez a színhez. „Ehhez az adathoz érdemes megjegyezni, hogy ügyfeleink körében a leggyakoribb autószín a szürke, illetve a metálszürke, tehát ezen színárnyalatok csak népszerűségük miatt okoznak nagy számú balesetet. Nem bíztatnánk senkit arra, hogy előítéletekkel forduljon a szürke gépjárművekkel közlekedők felé, inkább legyünk elővigyázatosak minden közlekedési helyzetben” – hívta fel a figyelmet Földi-Tamás Ildikó, a Generali Biztosító kommunikációs és rendezvényszervezési vezetője. 

A képzeletbeli dobogó második és a harmadik helyén a fehér (4 500 eset) és fekete járművek (4 000 eset) állnak, de a biztosító többezres balesetszámot regisztrált kék, piros és barna színű autókra is. Mi a helyzet a nemek arányával, valóban rosszabbul vezetnének a hölgyek? Erre a sztereotípiára a Generali statisztikája mindenképpen rácáfol, mert az adatok szerint az ügyfeleik körében 2019-ben bekövetkezett káresetek 62 százalékát féri vezetők okozták, tehát a nők jócskán elmaradtak mögöttük.

Az elővigyázatosság mindig kifizetődik

A KSH adatai szerint 2019. második negyedévében több mint negyedével csökkent a halálos kimenetelű közúti balesetek száma, és a közlekedési incidensek során összességében is kevesebben sérültek meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy járműveinket nem érték számottevő károk a különböző balesetek következtében, hiszen egyre gyorsabb tempóban élünk és közlekedünk a mindennapokban.

„Azt tapasztaljuk, hogy az elmúlt években növekszik a gépjárművekre vonatkozó kárbejelentések mértéke; 2019-ben eddig több mint 3000-rel ugrott meg ez a szám az egy évvel korábbiakhoz képest. Mindez kb. 2 milliárd forinttal nagyobb értékű kárösszeget jelent. Nem érdemes tehát kockáztatni, jobb gondoskodni arról, hogy baj esetén azonnal megnyugtatóan tudjuk rendezni a káresetet” – teszi hozzá Földi-Tamás Ildikó.


Ha tetszett, oszd meg másokkal is!


Ha kérdése van, írjon üzenetet!

Tapasztalt munkatársaink 24 órán belül e-mailben válaszolnak a megkeresésekre. Személyes konzultációt is kérhet!

Kapcsolat

Rólunk

2007 óta segítjük a magyar vállalkozókat tanácsadással, kapcsolati tőkével és információval.

Szolgáltatásunk közé tartozik minden olyan pénzügyi és gazdasági tanácsadási tevékenység, ami egy sikeres projekthez, fejlesztéshez, beruházáshoz kell. Már több, mint 10 milliárd forint értékben szereztünk támogatást különböző projektekhez.