Hírek

Ez jön a Növekedési Hitelprogram után

Miközben a Magyar Nemzeti Bank a 3000 milliárd forintos keretösszeg elérésével kivezeti NHP Hajrá nevű konstrukcióját, a KAVOSZ Zrt. által koordinált Széchenyi Kártya Program keretében újraindítási konstrukciók lesznek elérhetők július 1-jével, amelyek folyószámlahitelként, beruházási és forgóeszköz célokra is igénybe vehetők lesznek a kis- és középvállalkozások számára – derült ki a Portfolio mai Hitelezés 2021 konferenciáján.

Olyan helyzetben, amikor elfogadjuk, hogy a jegybank kivezeti a hiteleszközét (az NHP-t – a szerk.), akkor a költségvetésnek forrásokat kell biztosítani olcsó, támogatott, 0,5%-nál nem magasabb kamatozású hitelekre a kisvállalkozások számára. A kieső NHP-t gazdaság-újarindítási konstrukciókkal a KAVOSZ Zrt. Széchenyi Kártya Program rendszerében pótolják, jelentős támogatást ajánl a kormány ennek érdekében a kkv-k számára, hogy a megváltozott környezetben a kisvállalkozások a korábbinál is olcsóbb hitelhez jussanak – jelezte ma Orbán Viktor miniszterelnök, előrevetítve, hogy ennek a forrásnak nem lenne felső határa.

A Portfolio konferenciáján Krisán László, a miniszterelnök által említett KAVOSZ vezérigazgatója ismertette:

  • a tartalékkal rendelkező cégek jól jöttek ki a válságból, a koronavírus megjelenésével tiszta lapot, új lehetőséget kapott az üzleti világ,
  • a hitelezés nem omlott össze, az anticiklikus gazdaságpolitikának jelentős szerepe volt és van jelenleg is,
  • felértékelődött a tudatosság és a stabilitás, és a megtakarításra alapuló modellek voltak igazán sikeresek,
  • a legkisebb vállalkozások válságban nem ruháznak be, a túléléshez szükséges likviditás fenntartására törekednek,
  • a garancia intézménye korábban mostohán volt kezelve, a válságban azonban nagyon felértékelődött, a KAVOSZ programjainak sikerét ezeknek is köszönheti,
  • a moratórium abszolút jó eszköz, sorsa rövid időn belül eldőlhet,
  • a Növekedési Hitelprogram egy gazdaságtörténeti program, az előző válság után újraindította a piaci alapú hitelezést és kétszámjegyű pályára állította a kkv-hitelállomány növekedését,
  • a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön idei bevezetése is remek eszköz a felpattanás támogatásához, egyértelmű volt ugyanis, hogy szükség van a legkisebbeknek szóló konstrukcióra is,
  • a Széchenyi Kártya Programban 2020 áprilisa óta máig 44 ezer igényt fogadott be csaknem 1400 milliárd forint értékben – időtálló, válságálló és kormányálló termékről van szó,
  • a Széchenyi Kártya Program krízishiteleinek azonban vége.

Krisán László bejelentette:

MEGKEZDŐDIK A MÁSODIK ÜTEM, ÉS ELINDUL A SZÉCHENYI KÁRTYA ÚJRAINDÍTÁSI HITELPROGRAM JÚLIUS 1-JÉVEL, ÚJRAKALIBRÁLT ÉS FORMÁBAN,

2021. július 1-jétől vezetik be a Széchenyi Kártya GO programokat, amelyek az alábbiak lesznek:

  • Széchenyi Folyószámlahitel GO! 100 millióig, 2 éves futamidővel, 0,1%-os fix kamattal,
  • Széchenyi Beruházási Hitel GO! és Agrár Széchenyi Beruházási Hitel GO! 1 milliárd forintig, kamata 0,5% lesz a teljes, 10 éves futamidőre, a hitelcélokba belekerül minden, amit a Gazdaságvédelmi Akcióterv részeként eddig mások csináltak, az ingatlanvásárlásoktól az akvizíciókig,
  • Széchenyi Likviditási Hitel GO! 250 millióig, 3 éves futamidővel, szabadon felhasználható forgóeszközhitel (akár hitelkiváltásra),
  • Széchenyi Turisztikai Kártya GO! 250 millióig, maximum 3 éves futamidővel, 0% nettó kamattal.

A fentieken túl lesz Széchenyi Lízing Program is, 0,5%-os fix kamattal. mely szeptember 1-jén indul el. Szeptember 1-jével az uniós pályázatokhoz szükséges Széchenyi Önerőkiegészítő Hitel is pályára áll – jelentette be Krisán László.

Ezek a hitelek a vállalkozók napi igényeire, panaszaira adnak választ, megoldást, szoros együttműködésben a kormányzattal és a pénzügyi partnerekkel – derült ki Krisán László szavaiból.
forrás: portfolio.hu


Ha tetszett, oszd meg másokkal is!


Ha kérdése van, írjon üzenetet!

Tapasztalt munkatársaink 24 órán belül e-mailben válaszolnak a megkeresésekre. Személyes konzultációt is kérhet!

Kapcsolat

Rólunk

2007 óta segítjük a magyar vállalkozókat tanácsadással, kapcsolati tőkével és információval.

Szolgáltatásunk közé tartozik minden olyan pénzügyi és gazdasági tanácsadási tevékenység, ami egy sikeres projekthez, fejlesztéshez, beruházáshoz kell. Már több, mint 10 milliárd forint értékben szereztünk támogatást különböző projektekhez.