Hírek

Sebességet válthatnak a magyar kkv-k

Az új állami kkv-stratégia eredményeként fokozott tempóban fejlődhetnek a vállalkozások, ez pedig a finanszírozási oldalon a magyar lízingpiac számára is lehetőséget nyújt a növekedésre – közölte a Magyar Lízingszövetség.

A cégek fejlődését segítő gépek beszerzésében a lízing komoly szerepet kapott, a termelőgépeknél az első félévben 35 százalékkal, az agrárgépeknél 15 százalékkal, az építőgépeknél pedig 29 százalékkal nőtt a finanszírozott összeg. A lízingcégek új kihelyezéseik mintegy háromnegyedét a kkv szektor számára nyújtják, ami évi 500-550 milliárd forintot jelent.

Elkészült a kis- és középvállalkozások (kkv-k) szerkezetváltását, valamint növekedését megalapozó kormányzati stratégia, amely 2019-től 2030-ig határozza meg a legfontosabb lépéseket. Az új stratégia az adminisztrációs terhek mérséklése mellett előirányozza a kiemelkedően szereplő vállalkozások elismerését, valamint a zöld és high-tech megoldásokat is előnyben részesíti. A stratégia szerint például 2019-ben és 2020-ban több mint 175 milliárd forintos forrás áll a kkv-k rendelkezésére, amelyből közel 100 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás.

Kivételes szektor

A Magyar Lízingszövetség szerint az új stratégia nagyon fontos lépés a magyar kkv-k fejlesztése, valamint a gazdasági növekedés szempontjából. 2010-tól 2018 végéig ugyanis a kkv-k adták a GDP-növekedés 24 százalékát, emellett tíz foglalkoztatottból hét kkv-knál dolgozik. A kkv-k növekedésben vállalt szerepe a Lízingszövetség szakemberei szerint fokozható innovatív lépésekkel és beruházásokkal. Ezzel összhangban van a Magyar Nemzeti Bank közelmúltban bemutatott 330 pontból álló versenyképességi programjának több javaslata is. A jegybanki szakértők szerint a magyar kkv-szektor fejlődésének egyik gátja, hogy csak minden ötödik kkv innovál.

Növekedés, finanszírozás, gépek

„Márpedig az innováció, valamint a fejlesztés, ezen belül is korszerű gépek beszerzése a kkv-k fejlődésének alappilléreit jelentik, ehhez pedig a finanszírozási hátteret részben a költséghatékony, rugalmas lízingkonstrukciók biztosíthatják” – mondta Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára.

A stratégiában célként megjelenő zöldebb működés és a high-tech irányba elmozdulás is jelentős beruházásokat feltételez. Mindez persze a lízingcégek számára is üzleti lehetőséget teremthet. A főtitkár kiemelte: a lízingcégek új kihelyezéseik mintegy háromnegyedét a KKV szektor számára nyújtják, ami évi 500–550 milliárd forintot jelent.  

Az Európai Központi Bank a kkv-k forráshoz jutásáról szóló rendszeres felmérése adatai szerint (SAFE) 2018-ban is a kkv-k számára a lízing kiemelkedően fontos szereppel bír. A felmérésben megkérdezett vállalkozások 40 százaléka jelölte meg a lízinget mint a vállalkozás számára releváns finanszírozási formát. Ez az arány pedig lényegében megegyezik a különböző hitelkereteket népszerűségével. A válaszolók 32 százaléka pedig növekvő finanszírozási igényről nyilatkozott.

Tóth Zoltán hozzátette: a hazai helyzet is bizakodásra ad okot, hiszen az MNB legfrissebb adatai szerint az NHP fix konstrukcióban megkötött ügyletek 44 százaléka volt lízing, ami azt jelzi, hogy a mikro- kis- és középvállalkozások beruházásainak finanszírozásában a lízing kulcsszerepet játszik.    

2019 első hat hónapjában a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai 36 milliárd forintot helyeztek ki a vállalkozások által használt termelőgépek finanszírozására, ami 35 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten. Az agrárgépek esetében 15 százalékkal 45,2 milliárd forintra nőtt a finanszírozott összeg, az építőgépeknél pedig 29 százalékkal 14,5 milliárd forintra emelkedett a finanszírozás volumene.


Ha tetszett, oszd meg másokkal is!


Ha kérdése van, írjon üzenetet!

Tapasztalt munkatársaink 24 órán belül e-mailben válaszolnak a megkeresésekre. Személyes konzultációt is kérhet!

Kapcsolat

Rólunk

2007 óta segítjük a magyar vállalkozókat tanácsadással, kapcsolati tőkével és információval.

Szolgáltatásunk közé tartozik minden olyan pénzügyi és gazdasági tanácsadási tevékenység, ami egy sikeres projekthez, fejlesztéshez, beruházáshoz kell. Már több, mint 10 milliárd forint értékben szereztünk támogatást különböző projektekhez.