A Felhívás célja a mikro- és kisvállalkozások fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, a területi különbségek csökkentése, a térségi felzárkóztatás és a helyi gazdaság megerősítése.
A rendelkezésre álló forrás összege
A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5 Mrd forint.
A támogatott projektek várható száma 800 db.
Az elnyerhető forrás mértéke, összege
Az igényelhető támogatás összege: min 2 millió Ft – max 60 millió Ft
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:
– a Felhívás 1. számú mellékletében felsorolt településeken minimum 2.000.000 forint, maximum 10.000.000 forint.
– a Felhívás 2. számú mellékletében felsorolt településeken minimum 10.000.001 forint, maximum 60.000.000 forint.
A Felhívás 1. és 2. számú mellékletében felsorolt, mindkét településlistán szereplő településekre vonatkozóan a támogatást igénylő dönt, hogy melyik kategóriában nyújt be támogatási kérelmet.
Támogatást igénylők köre
Azon mikro-, kis-, és középvállalkozások:
- a Felhívás 1. számú szakmai mellékletben felsorolt szabad vállalkozási zónákban
- a Felhívás 2. számú szakmai mellékletben felsorolt 162 településen
- nem a Közép-magyarországi régióban található településen valósítják meg fejlesztéseiket
- amelyek rendelkeznek legalább 1 lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele),
- amelyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelem benyújtását megelőző, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt.
- amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezetek vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei.
Nem támogatható tevékenységi körök
- amelynek fejlesztési igénye a TEÁOR’08 12.00, 05.10-09.10, 19.10-20, 24.10, 30.11-12 és 33.11- 20 kód szerinti tevékenységekkel kapcsolatos beruházásokra irányul.
- amely vállalkozás mezőgazdasági termelőnek minősül – azaz olyan természetes vagy jogi személyek részére, amelyek a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott, legutolsó 25 lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevételének legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származik13 (TEÁOR szám: 01.11-03.22).
Támogatható tevékenységek köre
I. Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek
- Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása
II. Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek
- A vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő ingatlan beruházás (építés, korszerűsítés, átalakítás, bővítés).
- Információs technológia-fejlesztés: új informatikai eszközök és szoftverek beszerzése (a projekt elszámolható összköltségének legfeljebb 50%-át érheti el).
- Képzés: a vállalat fejlődéséhez szükséges, illetve a munkavállalók magasabb szintű munkavégzését elősegítő képzés, amely kizárólag a https://vali.ifka.hu honlapon regisztrált szolgáltatóktól vehető igénybe (a projekt elszámolható összköltségének legfeljebb 20%-át érheti el).
- Gyártási licenc, gyártási know-how, immateriális javak beszerzése és kapcsolódó költségek(a projekt elszámolható összköltségének legfeljebb 10%-át érheti el).
- Bérköltség-támogatás igénybevétele (a projekt elszámolható összköltségének legfeljebb 50%-át érheti el),
- Munkavégzéshez szükséges feltételek kialakítása (kizárólag Bérköltség-támogatás igénybevétele tevékenység megvalósítása esetén választható, a tevékenység elszámolható összköltségének legfeljebb 15%-át érheti el).
- Kötelezően előírt nyilvánosság biztosításához kapcsolódó tevékenységek.
A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam
A projekt fizikai befejezésére legfeljebb 18 hónap áll rendelkezésre.
A projekt területi korlátozása
Nem támogathatóak a Közép-magyarországi régió területén megvalósuló projektek.
Fenntartási kötelezettség
A fenntartási kötelezettség a projekt fizikai befejezését követő első teljes lezárt üzleti év végéig tart.
Projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam
A támogatást igénylő projekttel kapcsolatos pénzügyi elszámolása (záró kifizetési igénylés) benyújtásának határideje a fizikai befejezést követő 60 nap, de legkésőbb 2022. augusztus 31.
A támogatási kérelem benyújtásának határideje
A pályázatok benyújtására 2021. január 12. hétfő 12 órától 2021. február 12. péntek 12 óráig van lehetőség.
Bővebb információért keressen Bennünket az info@projectmine.hu, vagy a 06709315589 elérhetőségeinken.