Ismét lehet pályázni a kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI) szektor bértámogatására. A nemzetközi kitekintésben is egyedülálló program a koronavírus-járvány első hulláma után közel 23 ezer magasan képzett szakember munkahelyének megtartásához járult hozzá összesen több mint 17 milliárd forinttal.
A Gazdaságvédelmi Akcióterv egyik fontos eleme a KFI szektor magasan képzett szakembereinek munkában tartása, hiszen ez elengedhetetlen a gazdaság újraindításához. A Kutatók és fejlesztők innovációs bértámogatása programban 2021. január 4-től ismét elérhető támogatást ezért többek között mérnökök, kutatók, informatikusok után kaphatják a vállalkozások. A bértámogatás az összes ágazatot lefedi, a teljes nemzetgazdaság számára segítséget jelent.
Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kiemelte, hogy a programban három hónapos időtartamra biztosított támogatás egy főre eső összege nem haladhatja meg a havi 318.920 forintot. Az így megítélt összeget a munkáltató kapja.
„Fontos újdonság, hogy a támogatás már újonnan felvett dolgozókra is igényelhető. A vállalkozásnak ebben az esetben garantálnia kell, hogy a 2020. december 29-i statisztikai állományi létszámát bővíti. A támogatott munkavállalók legalább három hónapos továbbfoglalkoztatása és a munkabérek szinten tartása azonban a munkáltatók általános kötelezettsége a támogatás és továbbfoglalkoztatás teljes idejére” – fogalmazott az államtitkár.
Az újraindított KFI bértámogatási program részletes dokumentációja a munka.hu oldalon érhető el. A kérelmeket a munkáltató székhelye vagy telephelye szerint illetékes megyei vagy fővárosi kormányhivatal foglalkoztatási főosztályához lehet benyújtani 2021. február 8-ig.
kormany.hu