Hírek

Újraindul a versenyképesség növelő támogatási program

Új feltételek mellett újraindul a versenyképesség növelő támogatási program!

A magyar kormány döntése alapján immár több mint 221 milliárd forint áll azon vállalkozások rendelkezésére, amelyeket a koronavírus-járvány hátrányosan érintett, de ennek ellenére legalább 150.000 euró értékű beruházás megvalósítását és a meglévő munkahelyek fenntartását vállalják. A program áprilisi indulás óta, több mint 163 milliárd forint már kifizetésre került a sikeresen pályázó vállalkozások számára.

A kormányzati intézkedések eredményeként további 50 milliárd forint áll rendelkezésre, így ismét újraindul a közép- és nagyvállalatok számára meghirdetett Versenyképesség-növelő támogatási program (azonosító: VNT-2020-1) és újabb pályázatok befogadására nyílik lehetőség.

A pályázatok benyújtására 2020. november 25. 12:00 órától van lehetőség, ezt követően a beérkezett támogatási igények alapján a rendelkezésre álló keret pályázati kiírásban foglaltak szerinti kimerülése miatt a pályázat felfüggesztésre kerülhet.

A pályázati kiírásban szereplő főbb változások:

  • A Versenyképesség-növelő támogatás keretében a megvalósítani vállalt beruházás 33%-a érhető el támogatásként a korábbi 50% helyett.
  • Míg a bázislétszámot korábban a beruházás befejezéséig, de legalább 2020. december 31-ig kellett fenntartani, ezúttal legalább 2021. június 30-ig kell vállalni a munkahelyek fenntartásátA pályázó bázislétszámának el kell érnie a 30 főt.
  • A beruházást az újonnan benyújtott pályázatok esetében legkésőbb 2021. december 31-ig kell megvalósítani.

Fontos információk a pályázattal kapcsolatban:

  • Közép és nagyvállalat indulhat csak: azaz egyszer előírás, hogy a pályázó cég 30 fős létszámmal rendelkezzen, ugyanakkor a kapcsolt és partnervállalkozásokkal együtt el kell érje az 50 főt, azaz középvállalti kategóriába kell legalább essen.
  • CSAK az a Vállalkozás indulhat, akinek
    – pénzügyi vagy gazdasági nehézségei támadtak;
    – igazolja, hogy a koronavírus-járvány miatt, azzal ok-okozati – összefüggésben az árbevétele
    – vagy a megrendelési állományának értéke legalább 25%-kal visszaesett
  • Támogatás mértéke: 33% az intenzitás, max. 800.000 € támogatás igényelhető ÉS min. 150.000 € önerővel szükséges rendelkezni
  • Kötelező vállalás: bázislétszám tartása a projekt végéig, de legalább 2021.06.30-ig
  • Bázislétszám: A pályázó átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző 12 hónapban
  • Nem támogatott ágazat különösen: kereskedelem, mezőgazdaság, acélipar, energiatermelés, turizmus. (A vállalkozás végezhet ilyen tevékenység, de a projekt nem kapcsolódhat ezen tevékenységi körökhöz.)

A pályázati felhívás az alábbi LINKen érhető el.

hipa.hu


Ha tetszett, oszd meg másokkal is!


Ha kérdése van, írjon üzenetet!

Tapasztalt munkatársaink 24 órán belül e-mailben válaszolnak a megkeresésekre. Személyes konzultációt is kérhet!

Kapcsolat

Rólunk

2007 óta segítjük a magyar vállalkozókat tanácsadással, kapcsolati tőkével és információval.

Szolgáltatásunk közé tartozik minden olyan pénzügyi és gazdasági tanácsadási tevékenység, ami egy sikeres projekthez, fejlesztéshez, beruházáshoz kell. Már több, mint 10 milliárd forint értékben szereztünk támogatást különböző projektekhez.