Hírek

Gyorsabban kaphatják vissza az áfát a kkv-k

Az ellenőrzést és kockázatelemzést végzők átcsoportosításával azt is biztosítják, hogy csak a valós, jogszerűen igényelt összegek kerüljenek vissza a vállalkozásokhoz 30, illetve 20 nap alatt; a visszaélésszerű, költségvetésnek kárt okozó adózókat pedig kiszűrjék a tisztességes igénylők közül.

A Pénzügyminisztérium kérése alapján a NAV azzal próbál segíteni a jelenleg is működő kis- és középvállalkozásoknak, hogy a visszaigényelt áfát rövidebb idő alatt utalja ki. A NAV gyorsasága a jogalkotó szándéka szerint támogatja a vállalkozások likviditását – hangsúlyozták.

Az érintett kkv-k az eddigi 75 nap helyett már 30 nap alatt megkaphatják a visszaigényelt pénzt. Az adózási előéletük alapján megbízhatónak minősített kis- és középvállalkozások pedig még korábban juthatnak az összeghez, 30 napról 20 napra is rövidülhet a kiutalás ideje. Akik a veszélyhelyzet előtt – a tisztességes adófizetők, és a költségvetés kárára – megsértették az adószabályokat, azaz kockázatos adózóknak számítanak, továbbra is csak 75 napon belül kaphatják vissza az áfát – figyelmeztetett a NAV.

A jogosulatlan visszaigénylések kiszűrését és a folyamat gyorsítását a NAV megduplázott ellenőrzési és kockázatelemzési erőforrásokkal segíti, még differenciáltabb, több kockázati paramétert magába foglaló, széles körű kockázatelemzést végez a visszaigénylő adózóknál. Ehhez felhasználja az online adatszolgáltatásokat, amelyek a legfrissebb információkkal szolgálnak a gazdasági eseményekről. Az online számla rendszerből és az ekáer adatokból nemcsak az adózók értékesítései, hanem beszerzéseik, partnerkapcsolataik is nyomon követhetők, és ugyancsak segítik a kockázatelemzést a nemzetközi információcserében érkező adatok – hangsúlyozták.

A járványhelyzet miatt az ellenőrzéseket a NAV elsősorban elektronikusan végzi. Ez mind az adózók, mind a hivatal munkatársai számára biztonságos ügyintézést tesz lehetővé. Az ügyfelek is elektronikusan (ELLUGY nyomtatványon) adják át bizonylataikat ellenőrzésre, csakúgy, mint ahogy a NAV küldi az ellenőrzést lezáró jegyzőkönyvet. A járványhelyzet előtt a NAV 2020 első negyedévében csaknem 10 ezer alkalommal végzett elektronikus módon ellenőrzést – áll a közleményben.

(MTI)


Ha tetszett, oszd meg másokkal is!


Ha kérdése van, írjon üzenetet!

Tapasztalt munkatársaink 24 órán belül e-mailben válaszolnak a megkeresésekre. Személyes konzultációt is kérhet!

Kapcsolat

Rólunk

2007 óta segítjük a magyar vállalkozókat tanácsadással, kapcsolati tőkével és információval.

Szolgáltatásunk közé tartozik minden olyan pénzügyi és gazdasági tanácsadási tevékenység, ami egy sikeres projekthez, fejlesztéshez, beruházáshoz kell. Már több, mint 10 milliárd forint értékben szereztünk támogatást különböző projektekhez.