Hírek

Így készülhetnek fel a családi cégek a közelgő recesszióra

Újabb gazdasági visszaesés közeleg, hazánkba azonban várhatóan lassabban és kevésbé markánsan gyűrűzhet be a recesszió, mint tíz évvel ezelőtt. Nem mindegy, hogyan reagálnak majd a családi cégek, mivel a hazai vállalati szektor 70 százaléka ezen cégekből áll. Az előny most náluk van, hiszen egy válságot már átéltek, ami három kulcstényezőre tanította meg őket: tudatos stratégiai és pénzügyi tervezés, fejlesztés és gyors reakció kell a sikeres túléléshez – hangzott el a K&H székházban szervezett családi vállalatok klubon.

Közeleghet egy újabb gazdasági visszaesés, hiszen a világkereskedelem – főként a kínai gazdaság növekedésének erőteljes lassulása miatt – egyre visszafogottabb, az exportpiacok szűkülnek. Habár az előrejelzések szerint a magyar GDP a tavalyi 5,1 százalék után idén 4,3, jövőre pedig mindössze 2,7 százalékkal nőhet, aggodalomra egyelőre nálunk nincs ok.

A kirobbanó hazai kiskereskedelmi és építőipari adatok ugyanis azt mutatják, hogy a magyar gazdaság erősebb, mint 2008-ban volt, ennek köszönhetően pedig most sokkal lassabban gyűrűzhet be a válság, és nem várható annyira drasztikus hatás.

„A 2008-as válság érzékenyen érintette a magyar gazdaságot, a magyar vállalatokat egyaránt. Mivel a hazai cégek megközelítőleg 70 százaléka családi vállalat, nem mindegy most sem, hogy hogyan fognak reagálni a családi vállalatok egy recesszióra. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy most, a korábbi válságot megelőző időszakhoz képest jelentős előnyben vannak a korábban és jelenleg is működő családi vállalatok, hiszen azt a gazdasági válságot már átélték, így az akkor szerzett tapasztalataikat most fel tudják használni, és akár előnyükre is tudják fordítani a cégek” – mutatott rá a családi cégek helyzetére Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok szakértője.

Tudatos tervezés, fejlesztés, gyors reakció

A több mint tíz évvel ezelőtti válság három kulcstényezőre tanította meg a családi vállalatokat, ami a vállalati szektor egészére, de akár kisebb cégek számára is útmutatóul szolgálhat. „2007-ben nem lehetett előre látni tudni, hogy mi közeleg. Az, hogy sok családi vállalatnak mégis sikerült átvészelni, túlélni, sőt valakinek növekedni is abban az időszakban, elsősorban a tudatos stratégiai és pénzügyi tervezésnek, a fejlesztéseknek és a gyors reakciónak köszönhető” – mondta Ékes Ákos.

A válság egy helyzet, nem szabad tőle félni, hanem kezelni kell és azonnal reagálni rá, mivel a nem döntés a legrosszabb opció. „A cégvezetéshez az ösztönök mellett szükség van a tudatos tervezésre is. Amennyiben egy cégnek hosszú távú, határozott elképzelései vannak, nem gondol magáról többet, mint ami, hanem reálisan látja saját helyzetét a piacon és a válságban, a lehetőségeihez mérve a legjobb irányba tudja terelni a céget, a legtöbbet kihozva a vállalat kapacitásaiból” – hívta fel a figyelmet a szakember.

Az előző válsághoz képest most kedvezőbb a kép, hiszen egyre több előjelzés figyelmeztet arra, hogy recesszió közeleg, így már most el lehet kezdeni a felkészülést.

„Az első és legfontosabb tényező az anyagi biztonság. A tudatos pénzügyi tervezés során érdemes úgy kalkulálnia a cégeknek, hogy az árbevétel bizonyos százalékát félreteszik, egyfajta vésztartalékként. Az ilyen tartalékokból ugyanis könnyebben át lehet vészelni a cash flow problémákat, vagy akár innovatív fejlesztések is megvalósíthatók, amivel versenyelőnyhöz lehet jutni” – mondta Ékes Ákos.


Ha tetszett, oszd meg másokkal is!


Ha kérdése van, írjon üzenetet!

Tapasztalt munkatársaink 24 órán belül e-mailben válaszolnak a megkeresésekre. Személyes konzultációt is kérhet!

Kapcsolat

Rólunk

2007 óta segítjük a magyar vállalkozókat tanácsadással, kapcsolati tőkével és információval.

Szolgáltatásunk közé tartozik minden olyan pénzügyi és gazdasági tanácsadási tevékenység, ami egy sikeres projekthez, fejlesztéshez, beruházáshoz kell. Már több, mint 10 milliárd forint értékben szereztünk támogatást különböző projektekhez.