Tudástár

Üzleti tervezés alapjai vállalkozóknak

Az üzleti terv olyan dokumentum, ami tartalmazza a már működő vagy jövőbeni vállalkozásod céljait, a célok elérésének módját (beleértve a stratégiát, a termékek bemutatását, a végrehajtókat, a potenciális bevételeket és költségeket), valamint a mindezekhez esetlegesen szükséges eszköz- és pénzigény t, természetesen a megfelelő időtávlatban (3–5 év) kifejt ve. 

Egy jó üzleti terv a vállalkozással együtt fejlődik, a stratégiakészítés egyik lépése, de egyúttal az alapfeltételezések és a működés ellenőrzéséül is szolgál. Tehát le kell írni, mit és hogyan tervezel megtenni a siker érdekében! 

Íme egy rövid lista, hogy mikor, hol használhatod: 

• az üzleti tervre elsősorban Neked van szükséged ötleteid tesztelése, egy vállalkozás elindítása és tevékenységeinek módosítása esetén; 

• üzletfeleid, partnereid tájékoztatásához; valamint 

• idegen forrás bevonásánál (hitelek, támogatások, befektetők). 

Az üzleti tervezés alapvetően kreatív munka, melynek során sok összegyűjtött tényből, adatból elemzéseket készítesz, miközben azonbanmegérzéseidre is támaszkodnod kell. A legfontosabb, hogy az üzleti terv elkészítése végén tudd, hogy jó-e (megvalósítható- e, életben marad-e) az az

ötlet vagy vállalkozás, amit  kitaláltál, illetve az olvasót is meggyőzd erről.

Hogyan kezdj neki?

Mindenekelőtt döntsd el, hogy milyen célból készítesz üzleti tervet! Ha megvan a cél, már azt is tudod, hogy ki lesz a terv olvasója. Például:

• ha egy ismerősöddel álltok össze egy vállalkozás beindítására vagy felvirágoztatására, akkor Ti ketten lesztek üzleti tervetek olvasói;

• ha valakit tájékoztatni akarsz arról, hogy merre tart vállalkozásod, akkor potenciális értékesítőid lehetnek az olvasók; 

• ha idegen forrást akarsz bevonni, akkor esetleg bankárok, kockázati tőke-befektetők, pályázati elbírálók vagy alapítványi tagok lehetnek az olvasók. 

Ezután gyűjts össze minden olyan anyagot, amit az ötleted megvalósítása vagy vállalkozásod jövője szempontjából fontosnak ítélsz. Ide tartoznak a cég alapvető dokumentumai,a múlt leírása (például – ha léteznek már – az eddigi mérlegbeszámolók), a makro- és egyéb piaci információk, versenytársakra vonatkozó információk, előrejelzések stb. Ha alapos vagy, akkor nézz utána a választott témának több helyen is, olvasd el a szaksajtót, keress a könyvtárban és az interneten. Ha mindezeket végigolvastad, akkor állj neki az üzleti terv elkészítésének. Nem árt, ha készítesz egy SWOT elemzést ( 2.3. fejezet Mi az a SWOT analízis?) is annak érdekében, hogy áttekintsd, pillanatnyilag hogyan is állsz.

Az üzleti terv fejezeteinek rövid tartalma

Vezetői összefoglaló

A vezetői összefoglaló 2–3 oldalas fejezet, és az üzleti terv legfontosabb megállapításait tartalmazza, ennek megfelelően az üzleti terv írásának ez az utolsó lépése. Ugyanakkor ez terved egyik alapdokumentuma: könnyen elképzelhető, hogy a részletekbe az elején még nem néznek bele, viszont ezt a részt biztosan minden érdeklődő elolvassa majd.

A vállalkozás bemutatása

A vállalkozás alapadatai és története mellett tartalmazza az üzleti ötletedet/koncepciódat, itt mutatod be a terméket vagy szolgáltatást, kitérsz arra, hogyan kívánod előállítani vagy végezni, valamint indokokat sorolsz fel, hogy miért is lesz sikeres. 

Piacelemzés 

A piacelemzésben először is el kell helyezned az iparágat a gazdaság egészében, és bemutatnod azokata tényezőket (például társadalmi és gazdasági változások, demográfiai, politikai és szabályozási környezet stb.), amelyek befolyásolják a piac méretét (ha nagyon nem tudod, hogy hova nyúlj adatokért, irány a Központi Statisztikai Hivatal honlapja: www.ksh.hu). Be kell mutatnod, hogy milyen trendek jellemzőek abban az iparágban, ahol vállalkozásod tevékenykedik vagy tevékenykedni szándékozik. Ha új piaci szereplő vagy, ismertetned kell, hogy milyen nehézségei lehetnek egy új vállalkozás beindításának. Elemezned kell a keresletet, vagyis azt, hogy kik, miért és miből fognak vásárolni Tőled.

Versenyelemzés

Ebben a fejezetben veszed számba versenytársaidat, különös tekintettel arra, hogy Te miben leszel más vagy jobb náluk. ( 2.4. fejezet Piackutatás házilag) Fontos szempont lehet a versenytársak esetében a termék/ szolgáltatás, célcsoport, árazás, értékesítés, valamint a hírnév kérdésköre.

Marketingterv

Ez a fejezet arról szól, hogy pontosan hogyan is érintkezel majd a piacoddal, azaz hogyan akarod majd értékesíteni termékedet, és milyen promóciót (reklám, PR, eladásösztönzés stb.) tervezel. ( 2.5. fejezet A marketingtervelkészítése)

Működési terv

Ez a fejezet magáról a vállalkozás működéséről szól, beleértve a gyártást és magát a szervezetet is, tehát itt vállalkozásod összes erőforrását tekinted át és tervezed meg. A gyártás esetében be kell mutatni, hogyan kívánod előállítani a terméket vagy nyújtani a szolgáltatást, kikre kívánsz támaszkodni (beszállítók), milyen eljárásokat/ folyamatokat alkalmazol vagy szeretnél alkalmazni. Fontos már itt jelezni, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésedre, milyen továbbiakra lesz szükséged. Mindezekhez érdemes már itt költséget rendelni. Amennyiben többen tevékenykednek a vállalkozásnál, szervezeti tervet is érdemes készítened. A szervezeti terv tartalmazza, hogy kik dolgoznak a cégnél, kiemelve, hogy kik a vezetők. Tapasztalataikat is érdemes bemutatni,amennyiben jelentősen hozzájárulnak a vállalkozás sikeréhez. 

Pénzügyi terv 

A pénzügyi terv, amelynek elkészítéséhez talán külső segítségre is szükséged lehet, számszakilag mutatja be mindazt, amit eddig szövegesen tettél. 

Az alapjai a következők: 

• először megbecsülöd a bevételeket és a működési költségeket; 

• felállítod az induló mérleget (milyen eszközeid vannak, ezeket mennyire saját erőből vagy külső forrásból finanszíroztad); 

• készítesz egy beruházási tervet (mire lesz szükséged); 

• az induló mérleg és a beruházási terv alapján mérlegtervet készítesz; 

• ez alapján becsülöd a külső forrásigényt (cash flow-terv segítségével) – ha van ilyen –, és meg-nézed pénzügyi bevételeidet és kiadásaidat; 

• ha a működési és pénzügyi eredményeket összeveted, elkészül a vállalkozás adózás előtti eredménye. 

Jó eséllyel a fenti folyamatot nem fogod elsőre tökéletesen végigvinni, de ne ijedj meg: ha kell, finomítsd becsléseidet, és közben mindig figyelj arra, hogy a három fontos pénzügyi kimutatás (eredmény kimutatás, cash flow, mérleg) egymással kapcsolatban van. ( 2.6. fejezet A számok nyelvén: a pénzügyi terv) A jó pénzügyi tervezés egyik legfontosabb feltétele a pénzügyi terv és a többi fejezet összefüggése, azaz ha a szöveges részben egy bevételi vagy költségelem megjelenik, ez szerepeljen a számszaki részben is.Mellékletek Ide tegyél minden olyan anyagot, ami szerinted alátámasztja az üzleti tervet, és eddig még nem mutattad be, illetve, amire Te alapoztad a döntésedet (például piackutatás stb.). 

Amire fontos odafigyelni Az üzleti terv készítése során a legfontosabb, hogy logikailag terved egységes legyen, ne legyenek benne belső ellentmondások. A jövőt sajnos senki sem ismerheti, ezért fontos, hogy elképzelésed és feltételezéseid az üzleti terv alapján pontosan megismerhetők legyenek. Mivel csak feltételezések szolgálnak alapul, így természetes, hogy a jövő másképp is alakulhat. Törekedjél a tárgyilagosságra, ne hallgasd el a nehézségeket és az esetleges problémákat, de törekedjél arra is, hogy bemutasd, hogyan tudod kezelni őket. Ezért, bár az üzleti terv alapjait egyszer készíted el, később legalább évente – vagy ha jelentős változások történnek valamelyik alapfeltételezésedben, akkor gyakrabban – felül kell vizsgálnod azt.

Mi az a SWOT analízis?

A SWOT elemzés olyan stratégiai tervezőeszköz, ami segít értékelni az erősségeket (Strenghts ), a gyengeségeket (Weaknesses), a lehetőségeket (Opportunities) és a veszélyeket (Threats ), amelyek egy projekt, egy üzleti vállalkozás kapcsán, illetve bármely meghatározott cél elérése érdekében meghozandó szervezeti vagy egyéni döntés során felmerülhetnek. A SWOT analízis tartalmazza az egyén vagy a szervezet belső és külső környezetének felmérését, ezen keresztül támogatva Téged, hogy a legfontosabb témakörökre összpontosíts.

Amire választ kell találnod:

Erősségek:

• Milyen előnyei vannak az általad tervezett tevekénységnek?

• Mit csinálsz jobban, mint mások?

• Mit mondanak Rólad mások, mik az erősségeid?

Gyengeségek:

• Min lehetne javítani?

• Mit kellene elkerülnöd?

• Mit mondanak Rólad mások, mik a gyengéid?

Lehetőségek:

• Milyen lehetőségeid vannak?

• Milyen érdekes trendeket, piaci irányzatokat ismersz?

• Lehetőségek adódhatnak a következőkből: fogyasztói szokások, trendek, a gazdaság, a piac változásai, a kulturális háttér változásai, stb.

Veszélyek:

• Milyen akadályok merülhetnek fel?

• Mit csinálnak a versenytársaid?

• Számodra kedvezőtlen trendek látszanak a piacodon?


Ha tetszett, oszd meg másokkal is!


Ha kérdése van, írjon üzenetet!

Tapasztalt munkatársaink 24 órán belül e-mailben válaszolnak a megkeresésekre. Személyes konzultációt is kérhet!

Kapcsolat

Rólunk

2007 óta segítjük a magyar vállalkozókat tanácsadással, kapcsolati tőkével és információval.

Szolgáltatásunk közé tartozik minden olyan pénzügyi és gazdasági tanácsadási tevékenység, ami egy sikeres projekthez, fejlesztéshez, beruházáshoz kell. Már több, mint 10 milliárd forint értékben szereztünk támogatást különböző projektekhez.