A magyarországi kis- és középvállalkozásoknak csak kicsi hányada exportál, pedig a nemzetközi terjeszkedést segítő tényezők, a források és a gazdasági konjunktúra is adott.
Finanszírozás tekintetében tehát számos jó lehetőség áll a már jelenleg is exportáló, valamint a külpiacra történő kilépést most tervező vállalkozások rendelkezésére is.
A külpiaci versenyképességhez és stabil piaci jelenléthez elengedhetetlen, hogy a kedvező forráslehetőségekből megvalósított infrastrukturális beruházások mellett a piacismeret és a megfelelő hozzáadott értéket biztosító, innovatív fejlesztések is a stratégia szerves részét képezzék.
Bár az internet alapú kommunikáció jelentősen megkönnyíti a külkapcsolatokat, ahhoz azonban, hogy friss belépőként egy vállalkozás partnereket találjon vagy bővítse meglévő partnerhálózatát, kiemelten fontos a személyes, emberi kapcsolatok kialakítása és a bizalomépítés. Emellett az exporthoz a stratégiai gondolkodás is elengedhetetlen a cégvezetőknél: a nemzetközi piacokon való érvényesülés lassabb és kockázatosabb folyamat, ezért fontos, hogy a cégek tudjanak legalább 3-5 évre előre gondolkodni. Hangsúlyozta, a hazai vállalkozásokban van külpiaci potenciál, és felvevőpiac, kereslet is a termékeik, szolgáltatásaik iránt. Azonban a szintet lépni vágyó magyar kkv-knak fel kell kutatniuk a potenciális exportpiacokat, és a személyes üzleti kapcsolatok kialakítására kell törekedniük.
Magyarországon a kkv szektor növekszik a legnagyobb mértékben, az export piac lehetőségeit még mindig kevesen próbálják kiaknázni. Az elsődleges okok között szintén az innováció a legfontosabb, ami elengedhetetlen a versenyképesség megteremtéséhez és fenntartásához.
Az elmúlt 30 évben a kkv-vezetők felépítették a vállalkozásukat, stabilizálták a cégüket, innen számukra a következő mérföldkő a nemzetközi piac meghódítása lehet, ehhez azonban kockázatvállalásra és kezdeményezőkészségre van szükség.